Az első AnyaCafé Győrben
Ilyen volt az első AnyaCafé! – Este tizenegyre már haza is értem az első AnyaCafé klubestről Győrből, mégsem voltam fáradt, pedig az autópálya össze-vissza terelése miatt elég megterhelő volt a szemből jövő fény.
Bírom a szülőknek ezt a mai generációját. Divat őket ilyennek, meg olyannak beskatulyázni, de én úgy találom, hogy sokkal aktívabbak, mint egy generációval hátrafelé. Bizonyára vannak gondatlan szülők, de akikkel én találkozom, ők hajlandók megnézni a saját szemükkel, hogy mi működik és mi nem. Ha valakinek az a baja velük, hogy nem fogadnak el mindent első szóra, akkor én azt kérdezem, hogy miért is tennék. Amúgy ennek ellenére nagyon is befogadóak, kellő magyarázat mellett nagyon örülnek gyakorlatias megoldásoknak.
Ez az első AnyaCafé, hála tanítványomnak Mónika Rigónak, olyan lett, amilyennek terveztük. Interaktív beszélgetés egy témáról, ami most az óvodáskor nehézségeiről szólt. Hogyan előzhetjük meg, hogy agresszív maradjon egy óvodás? A másik oldalon pedig miként segíthetünk egy szelíd gyereknek, akit sokat bántanak? Ez a két dolog jellemző problémája az óvodás gyerekek szülei 70-80%-ának.
Igyekeztem nem előadást tartani, ami többé-kevésbé sikerült. Mivel közbe-közbekérdeztek, így beszélgetés maradt az alkalom, ami illik is, ha valaminek egyszer AnyaCafé a neve. Amúgy mindenki felhozta a kávéját és sütijét a különterembe, így aztán még a küllem is igazán kávézó hangulatú volt. Az asztalok laza elrendezése is dicsérte Mónika remek szervezését. Amúgy a helyszín pazar volt, külön köszönet a helyet adó Pedró Kávézónak és Pékségnek.
A következő AnyaCafé
Bár a tavalyi győri előadásomon kétszázan voltak, most azt kértem, hogy 20-25 fős csoportot hozzunk csak össze, hogy közvetlenek maradhassunk. Végülis az előadásnak és egy klubjellegű AnyaCafénak más a szerepe. Így a visszafogott ismertté tétel jól sikerült, bár valójában azért voltunk harmincan. Nem tudom, mi az, ami Győrben más, de akárhány győri alkalmat szerveznek nekem, mind jól sikerül. Reklám nélküli teltház és lelkes résztevők. Így aztán nincs abban semmi meglepő, hogy ideén előadással is visszatérek Győrbe. Akkor majd igyekszünk mindenkit értesíteni, mert azért most enyhe panaszként elhangzott egy anyukától, aki óvónő is, hogy ha az ismerőse nem szólt volna neki, akkor nem tudott volna a lehetőségről. Még az előadás előtt lesz azonban egy újabb AnyaCafé alkalom is a győriek számára és kívánom nekik, hogy az év valamennyi ilyen alkalma hasonlóan értékes legyen számukra, de ez már rajtuk is múlik.
Ha szeretnél egy AnyaCafét indítani egy másik városban, akkor a segítségemet megkapod hozzá. A klubindításhoz való elérhetőséget is a következő videóban találod, ha pedig ott voltál a legutóbbin, akkor viszlát a következő alkalommal.
Novák Ferenc
