Miért éppen gyereknevelés?

Miért foglalkozik Novák Ferenc azzal, hogy különböző gyereknevelés témákat dolgoz fel szülők és pedagógusok számára?

Én egy nevelőotthonban nőttem fel. A szüleim ott voltak tanárok és nevelők. Elég gyakori, hogy nem esik messze az alma a fájától, az én esetemben ez még inkább igaz. Ha ma azt mondjuk nevelőotthon, akkor meglehetősen negatív érzések csatlakoznak ehhez. Akkoriban ez más volt.

Ahol jól ment a gyereknevelés

Egy nevelőotthonban élő gyereknek mindig is nehezebb volt a sorsa, mert anya és apa nélkül sokkal sivárabb a gyermekkor. Akkoriban Berkeszen azonban tapasztalhattam, hogy lelkes pedagógusok milyen mértékben képesek enyhíteni saját szüleiket nélkülöző gyerekek lelki fájdalmát. Akkor még nem tudtam, hogy ez számomra egyenes út  a gyereknevelés iránti elkötelezettség felé.

Egy kicsit én is nevelőotthonos gyerek voltam, mert a szüleim elég sokat dolgoztak. Néha éjjel is. Legtöbbször együtt játszottam és tanultam a többi gyerekkel. Bár más tanároknak is voltak gyerekei, nem alkottunk klikket. Barátságainkat nem a származás határozta meg.

Nekem sosem lehetett leadni a faji előítéletet mert, ahol a diákok többsége cigány gyerek, ott inkább én voltam kakukktojás. Amikor apám ilyesmire nem ért rá, akkor nagyobb cigány gyerekek tanítottak pingpongozni és biciklizni. Elmondhatom, hogy nem ismertük az unalmat. Mindig volt kivel, hol és mit játszani.

Nekem szerencsém volt

Ez a nevelőotthon ideális, mondhatni mesés környezetben helyezkedett el. Egy hatalmas kastély. Mögötte park, a park közepén egy tó, annak közepén pedig félsziget. Nem tudom hányan lehetnek, akik nálam több kunyhót építettek gallyakból és levelekből.

A gyereknevelés akkoriban nem abból állt, hogy egy szülő vagy egy tanár időnként leszúrja a diákot. Ma sem kellene ebben kimerülnie, de sajnos sok felnőtt elfelejtette vagy sosem tudta, hogy a nevelés legfontosabb módja a példamutatás. A nevelők és tanítók igen sokat, és barátságosan foglalkoztak a gyerekekkel tanítási időben és délután is.

Anyám magyart és történelmet tanított, apám rajzot és technikát. Négy és 6 éves korom között több magyar órán ültem bent, mint amennyin egy diák felső tagozattól kezdve az egyetemig részt vehet. Nagyon sok verset tudtam fejből már hat éves koromra, pedig csak játszottam vagy rajzoltam hátul úgy, hogy ne zavarjam az órát.

Humán és reál, mindkettő fontos

Nehéz lenne részleteznem, hogy végül miért éppen matematika-fizika szakos tanár lettem, amikor pedig inkább a humán tudományok vonzottak. Az igaz, hogy apám műszaki műhelyében bőven volt lehetőségem megmunkálni különféle anyagokat, ami jót tett a kézügyességemnek és a térlátásnak.

Néhány családmagazinban és egy két gyereknevelés blogon elképesztő mennyiségű butaság olvasható a nevelésről. Részben ennek ellensúlyozására hoztam létre a gyerekneveles.hu-t. A másik ok az volt, hogy így több szülőnek tudok válaszokat adni, különösen, amikor hasonlók a kérdéseik.

Mostanában nem csak egy iskolában tanítok és nem gyerekeket. Ez nem biztos, hogy hosszan így lesz, de az utóbbi időm java részét különböző iskolákban töltöttem tantestületeknek szóló előadásaimmal. Az iskolai agresszió megelőzése és csökkentése ma új nézőpontokat igényel a tanároktól. Ezért ez a legnépszerűbb előadásom tárgya.

Sosem mulasztom el annak az előadásnak az anyagát is használni, aminek célja pedagógusok kiégésének megszüntetése. Bár a névkártyámon az áll, hogy Novák Ferenc, tás a nevelésben, a legnagyobb öröm, amikor tanári karoknak szolgálhatok.
A pedagógusok megbecsültsége hatalmasat esett az elmúlt harminc évben. Igyekszem ebből visszaadni nekik valamennyit.

Miért éppen gyereknevelés?

A mai társadalom nem kedvez sem diákoknak, sem szülőknek, sem tanároknak. Az anyagiakért való küzdelem nem csak szegény, hanem fejlett országokban is egyre kevesebb időt enged a szülőnek a gyerekével való törődésre. Az emberiség jelene nem tűnik túl normálisnak.

A jövő azonban csak annyira lesz értelmes, amennyire sikerül megőrizni a gyerekek épelméjűségét.

Ha az eléjük tett minták őrültek lesznek, – és részben már ma is azok, – akkor igen fontos lesz, hogy megbízhassanak saját józan eszükben és helyes megítélésükben. Ez az, amiért kedvenc témám a gyereknevelés, amiért akkor érzem magam igazán a bőrömben, ha szülőknek és pedagógusoknak segítek.

Novák Ferenc tanár,
társ a nevelésben