Kijöhetsz a mókuskerékből

Nem kell a mókuskerékben lenned, még akkor sem, ha aki ma társadalomban él, annak hamar meg kell tanulnia bánni a pénzzel és nagyon hamar abban a csapdában találhatja magát, hogy a pénz céllá vagy egyenesen a céljává alakul.

Érdekes kettősség figyelhető meg a pénzhez való hozzáállásban. Látható, hogy sokszor szemérmesen leértékelik a pénzt, mondván: nem az a lényeg, más alkalmakkor pedig tapasztaljuk, mekkora harc megy érte és birtoklásáért. Vannak akik olyannyira a rabjává válnak, hogy szerencsejátékossá, bűnözővé vagy embereket visszafizethetetlen svájci lakáshitelekkel fojtogató bankigazgatóvá süllyednek (és elnézést a tisztességesektől). Megint mások, ezzel szemben “sikeresen” annyira távol tartják maguktól a pénzt és emiatt is annyira nem tudnak bánni vele, hogy a szegénység határáig jutnak ezzel párhuzamosan.

De még nálunk, nem bankigazgató, nem milliárdos embereknél, de nem is lecsúszott otthontalanoknál, szóval egy-egy embernél is megfigyelhető a pénzről való gondolkodásnak egyfajta kettőssége, melyek közül az egyik az, hogy szükség van pénzre, ezzel szemben a másik pedig – és teljesen jogosan -, hogy az ember nem szeretné az életét azzal tölteni, hogy valójában értéktelen papírdarabokért küzd.

Mivel a pénz, mint anyag, önmagában szinte értéktelen, ezért pontosan azt az értéket képviseli, amivel a társadalom tagjai, azaz mi, emberek felruházzuk, s ezért is tűnik különösen nevetségesnek az érte való állandó tekerés, de ennél mehetünk egy kicsit mélyebbre, mert ezt a tényt már mindenki ismeri. Annak, hogy a pénz valójában csak csereeszköz van egy örvendetes következménye.

Pénzt kapunk a munkánkért vagy a cégünk nyereséges teljesítményéért, de csak annyira fogjuk mókuskerékben érezni magunkat, amennyire pénzért dolgozunk, nem pedig azért a sikerért, eredményért, amiért a pénzt adják. Nem állítom, hogy pusztán egy szemléletváltással kikerülhet az ember a mókuskerékből, de egy lépéssel már kijjebb lehet.

Én nem tartom távol magam a pénztől, és amikor olyan tevékenységbe fogok, aminek lesz bevétel oldala, (tehát nem valami önkéntes segítő, társadalomjobbító munka), akkor sikeresen teszek szert pénzre. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert aki ilyesmit állít, arról azt szokták gondolni, hogy könnyen beszél, biztosan gyakran teljesen üres a zsebe.

Első látásra triviális, túl egyszerű ugye? Eddig is tudtuk. Ki nem érezte már a pénzhez való érzelmi kettősség fenti ellentmondását, amit körülbelül így vagy hasonló módon fogalmazhatunk meg? „Jó dolog ha van pénz.” – „Már megint ki kell találni valamit és tennem kell érte, hogy legyen elég pénz.” (És ez még nem is volt olyan erőteljesen emocionális megfogalmazás, mint az, hogy „Már megint az a k…a pénz!”)

Mit akarok ezzel az egésszel? Csak levenni valamennyi terhet a társadalomban élő ember válláról. Nem kell úgy érezned, hogy mókuskerékben tekersz egy életen át a pénz irányában, s ehhez csak nézőpontot kell váltani. Ahhoz, hogy legyen pénzed, nem kell a pénzt céllá tenni. Elég, ha annak a tevékenységnek az eredményét tesszük céllá, amit általában pénzzel jutalmaznak. A cél tehát még a pénz előtt van. Ráadásul ezt a tényleges célt kihagyva, arra nem figyelve és másra helyezve a hangsúlyt, pénz sem lesz.

Akkor hát pénzért dolgozunk? Ha boldogtalanok akarunk lenni, akkor tehetjük akár azt is, de egy elégedettebb, boldogabb életben a mi célunk az, ami hasznos mások számára. Minden szemérmesség nélkül mondom, hogy azt a hasznot mások majd honorálják számunkra pénzzel, de ettől még a pénz az marad, ami volt: csereeszköz. Ha most azt mondod, hogy naiv dolog ez, mert ha nem a pénzre megyünk rá, akkor nem lesz pénzünk, akkor javaslom mégis a fentiek kipróbálását és azt, hogy a „pénzre hajtást” hagyjuk meg azoknak, akiknek ez a „hivatásuk”: szerencselovagok, bűnözők és egy szűk fehér galléros „mű elit”.

Hogyan használja ezt a marketinges a munkájában? Úgy, hogy nem pénzre, hanem arra a haszonra helyezi a hangsúlyt, amit a termék vagy szolgáltatás a vevő számára biztosít. Mit tehet az értékesítő, akitől pedig bevételt vár az ügyvezető? Azt, hogy továbbra sem izgul amiatt, hogy mennyi bevételt vár el tőle a főnöke, hanem elegendő lehetséges vevőt tájékoztat megfelelően szolgálatkész hangnemben a termék vagy szolgáltatás azon előnyeiről, melyek valóban azt a pluszt jelentik a vevő számára, amire szüksége van.

Mit tehet bármilyen pozícióban egy munkavállaló, ha nem akar direktben fizetésemelést kérni, de azért jól jönne számára? Emelje a saját termékei mennyiségét vagy minőségét úgy, hogy a főnöke észlelni kezdje, hogy tőle több és jobb termék érkezik, mint eddig vagy mint másoktól.

Nem sorolhatjuk itt fel az összes foglalkozást, beosztást vagy céget, de mindenki, aki kap pénzt a munkájáért, akár termelő vagy szolgáltató cég, akár kereskedő, akár magánszemély, hamarabb célt ér, ha megemeli termékei, szolgáltatásai értékét, hasznát, mennyiségét a körülötte élők számára, mintha vadul pénz után vágyakozna.

Való igaz: időben nem feltétlenül esik egybe a megemelt termelés és szolgáltatás a pénz vagy a több pénz, mint csere megjelenésével. Ebben lehet kisebb-nagyobb fáziseltoldás, de olyankor nem az a megoldás, hogy feladjuk, hanem az, hogy tovább csináljuk.

Sosem mulasztanám el megjegyezni, így a végén itt is megteszem, hogy amikor viszont lesz a pénzből valamennyije az embernek, akkor akármilyen keveset is, de takarítson meg belőle, hogy legyen félretéve annyi, amihez „szívesen csatlakozik a többi”.

Szeretettel: Novák Ferenc
társ a nevelésben